Sok városban milliárdokat költöttek ivóvízminőség-javító programokra, de nemhogy jobb vizet, rosszabbat kaptak, sőt felelősök sincsenek.

“Hol tart az Ivóvízminőség-javító Program EU források bevonásával történő végrehajtása és mivel magyarázható, hogy még mindig nem zárult le, sőt egyre több a lakossági panasz és a megfelelő szolgáltatáshoz szükséges forrásigény?” címmel nyújtottam be interpellációt a parlamentben.

Az ivóvízhez való jog az élethez és az emberi méltósághoz való joghoz kapcsolódik. 2010-ben a Víz Világnapján az Európai Unió megerősítette, hogy „valamennyi államnak kötelessége a biztonságos ivóvízhez való hozzáférés biztosítása, amely víznek rendelkezésre kell állnia, továbbá fizikailag elérhetőnek, megfizethetőnek és elfogadhatónak kell lennie.”

Magyarország e téren hosszú évtizedekig élenjáró volt, és az állampolgárok ehhez való jogát az Alaptörvény is elismeri. Mégis az utóbbi években az egészséges ivóvíz-szolgáltatásban folyamatos problémák mutatkoznak, annak dacára, hogy EU-s forrásokból ivóvízminőség-javító programokat indítottak. A Fidesz immár 3 ciklusban is felelőse az előrehaladásnak, de a megvalósítás számos sebből vérzik, miközben már tovább kellene haladni az infrastruktúra halaszthatatlan rekonstrukciós feladatai irányába.

Még ahol nagy nehezen be is fejezték a sokmilliárdos korszerűsítéseket, ott sem mindig zajlik minden tökéletesen: gondok vannak a vízminőség körül, akár technológiai, akár biológiai szempontból. (pl. Baja környéke, Szeged, Hortobágy, Makó, Szentes). Az NFM tájékoztatása szerint is: „Az ivóvízminőség-javító projektek kapcsán országosan 32 projektnél összesen 46 esetben állapítottak meg szabálytalanságot.”

Önkormányzati és vízközmű szakemberek panaszkodnak a megvalósítás a tenderek, alkalmazott technológiák, a közbeszerzésben kiválasztott cégek és a műszaki átvétel és ellenőrzés megfelelőségéről. A lakosság pedig arról, hogy a fejlesztések végére nem „színes, szagos, zavaros”, élvezhetetlen vízre vágytak, de azt kapták, és sok helyen a megfelelő szolgáltatás helyett zacskós/lajtos/palackos vízzel kell beérniük.

Hogyan folyik és hol áll az EU források által támogatott ivóvízminőség-javító beruházások végrehajtása és ellenőrzése, a hibákat elkövetők számonkérése? Ki és miből fedezi a szükséges korrekciók, pótlólagos fejlesztések költségeit? Megállapították-e bármely kivitelező felelősségét? Mi a következménye a szabálytalanságoknak? Ezeket e kérdéseket tettem fel a szaktárcának.

Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárának válaszát nem fogadtam el, hiszen a kérdéseimre konkrét választ nem kaptam. Annyit mondott, hogy az állami rekonstrukciós alapot hoz létre jövőre a kormány azért, hogy a vízszolgáltatás biztonságos legyen. A program kudarcának, azaz a sok helyen ihatatlan ivóvíz okairól és a felelősök kilétéről csak ennyit mondott, hogy az érzékeny és sokakat érintő problémát óvatosabban kellene kezelni, másfelől pedig a szaktárcának és az irányító hatóságnak nem dolga a konkrét kivitelezések ellenőrzése, azt a kedvezményezetteknek, magyarul az önkormányzatoknak kell felügyelniük. Problémák esetén helyszíni ellenőrzést végeznek majd.

A felszólalásommal a mai HVG is foglalkozott a Vörös büdös az ivóvíz. Az önkormányzat dolga megszorongatni a gányoló vállalkozót című cikkében. 

Nem hagyom, hogy lerázzanak, addig megyünk, míg tiszta víz nem kerül a poharakba és megkerülnek a felelősök!

Ikotity István, Országgyűlési képviselő, Lehet Más a Politika (LMP)